Feelflux - Startup a mágneses tér hullámain

A Feelflux egy alig ismert területre, az asztali babrálnivalók, igényes irodai játékok piacára dobta ki különleges termékét, amellyel mindenki kézbefoghatóan megtapasztalhatja azt, ahogy a gravitáció szabályai felülíródnak. A magyar csapat ráadásul ezt a terméket egy példátlanul sikeres crowdfunding kampánnyal alapozta meg. A CIB és a Vállalkozói blogunk közös üzleti kalandjában ők lesznek az első szereplők, akiknek fejlődését a következő hónapokban együtt követjük nyomon. A két alapítóval, Somlyó Tamással és Lányi Ádámmal beszélgettünk.

Tamás:

Nem egy klasszikus termék, és nem egy klasszikus módon csináltunk belőle vállalkozást...

Hogyan kezdődött?

2013 őszén, egyetemi tanulmányaink során előkerült a Lenz-törvény.

A jelenség lényege, hogy ha egy vezető anyag közelében változó mágneses teret hozunk létre, akkor ún. örvényáramok keletkeznek a vezető anyagban. A Lenz törvény azt mondja ki, hogy ezeknek az örvényáramoknak is van saját mágneses terük, és ezek az örvényáramok mindig olyan irányúak, hogy gátolni próbálják a hatást, amely kiváltotta őket. A mi esetünkben ez a hatás az erős mágnesgolyónak a mozgása.

Ennek köszönhetően ha a mágnesgolyót beledobjuk a csőbe, akkor egészen lassan esik át rajta, ahelyett, hogy a szokásos módon keresztülzuhanna.

Ekkor már egy ideje nézegettük a közösségi finanszírozású projekteket, és tervezgettük, hogy jó lenne egyszer egy ilyet végrehajtani. Ezek között sok érdekes kütyüt, illetve nem túl hasznos de jópofa játékot is láttunk. Ezért egyszer csak beugrott, hogy ebből az effektből lehetne egy olyan terméket összerakni, amit egy ilyen crowdfunding platformon legalábbis kipróbálhatnánk, megnézhetnénk, érdekli -e az embereket.

Gyorsan neki is láttunk, két héten belül már tudtuk, hogyan fog kinézni, gyártottunk prototípust, beszereztük az anyagokat, amely vastag falú réz és alumínium csövet jelent, amikhez egyébként nem olyan egyszerű hozzájutni, tömbből kell esztergáltatni.

Ekkor éreztük, nyeregben vagyunk, már pikk-pakk meglesz.

Egy darabig pihentettük a dolgot, én lediplomáztam télen, és 2014 tavaszán indultunk el az IndieGoGón. Elindítottuk a kampányt. És valójában csak ekkor kezdődött az igazán rengeteg munka.

Ádám:

25 000 dollárt tűztünk ki kampánycélnak, miután kiszámoltunk mindent. A crowdfundingban kötelezettséget vállalsz: ha sikerül a kampány, akkor le kell szállítani a termékeket. Úgyhogy a gyártást, a logisztikát, az egész cég működését, az adózást, mindent össze kellett rakni előre. Ez mind kellett ahhoz, hogy meg tudjuk határozni a termék darabárát. Emellett meg kellett csinálnunk a brandet és az arculatot is, hogy könnyen tudjunk kommunikálni a kampányban.

Az volt a kihívás, hogy egyetemistaként, mindenféle indulóbüdzsé nélkül hogyan tudunk profi kommunikációt megvalósítani? A kampány kulcsa a videó volt. Megkerestünk egy nagyon profi videós csapatot, és úgy egyeztünk meg velük, hogy csinálják meg a filmünket egyelőre ingyen, de ha bejön a kampányunk, akkor a piaci árnál magasabb összeget utalunk nekik utólag. Tehát ők is vállaltak kockázatot. Ilyen trükkökkel és sok egyéni munkával összeratuk az egészet, például a logót és arculatot magunknak terveztük.

2014 április végén startolt el a kampány. Hatvan nap alatt több, mint 37 000 dollárt szedtünk össze. A kommunikáció nehézkesen indult, talán lehettünk volna még egy szinttel összeszedettebbek. Ebben külső segítséget kértünk, szintén a videónál is használt sikerdíjas alapon, de talán jobb lett volna, ha erősen saját kézben tartjuk a kommunikációs erőfeszítéseket.

Az első nagyobb adag megrendelés a ScienceDump nevű Facebook oldalról érkezett. Egyszerűen írtam nekik egy üzenetet, hogy "Hello, ezt a projektet csináljuk, szerintem a követőidnek tetszene, nézd meg". Az admin pedig ki is posztolta a kampányunkat. Ez rögtön 7000 dollárt jelentett.   

A második nagy megjelenésünk pedig a Gizmodo nevű híres kütyüblog volt. Ide ismerős ismerősén keresztül jutottunk el, mivel a blogot üzemeltető Gawker médiának Budapesten van az egyik központja, a Cink nevű magyar blog is az övék volt. Kértek egy terméket, és ígértek egy kritikát róla. Egyébként nem volt egyszerű ebben a fázisban prototípust küldeni nekik, mivel tízen-ezres nagyságrendű tétel egy ilyet legyártani. Ha bejön, tök jó, ha nem, akkor viszont igazából az ösztöndíjunkból félrerakott pénzünket verjük el erre. Az IndieGogo kampány indításának pillanatáig kettőnknek összesen volt 50 ezer forintja erre az egészre...

Ahogy kikerültünk a Gizmodóra, az egy szalagcímes kritika lett, elég átfogó cikket írtak. Repesztettünk. Percenként jöttek a rendelések. Aztán ahogy kikopott a címoldalról a cikk, úgy csökkent az új támogatók érkezésének üteme, de a csökkenés volumene is lassabb volt, mint az addigi megjelenések után, mert a Gizmodóról rengeteg más oldal vesz át tartalmat.  

Két héttel a határidő vége előtt meglett a 25 000 dollár, onnan már csak plusz támogatás jött be. Innentől a kommunikációnk is sokkal könnyebb volt, mert egy tényszerűen sikeres projektről beszélhettünk, már nem voltak kérdőjelek. Ez volt az a pont, ahol a magyar média figyelmét felébresztettük. Kikerültünk a Szeretlek Magyarország Facebook csoportba, amelyet, mint kiderült, nagyon sok rádió- és tévéműsor használ hírforrásként, úgyhogy elkezdtek csörögni a telefonok. Három tévé, öt rádió keresett meg minket egy nap alatt, bejelentkezett egy gyártó, hívott kockázati tőke-kezelő. De hiába jelentünk meg a tömegmédiában, híradóban, Balatoni Nyárban, ez a megrendeléseinket alig érintette, ezeken a csatornákon nagyon alacsony volt a konverzió a mi számunkra, illetve a tévében és rádióban nem lehet azonnal linkelni az IndieGogo oldalát, hogy "kattints ide és itt tudsz ilyet venni". Az egymilliós nézettségű híradóban lement ötperces riportanyag hatása szinte értékelhetetlen volt. Míg a Gizmodo cikkét mindössze 45 ezren olvasták. De szerencsére ez nekünk már csak utólagos tanulság, érdekesség, mert ekkor már megvolt a 100% támogatás a kampányunkon.

Én a kampány utolsó napján diplomáztam. Elég húzós időszak volt. Utána kellett kitalálnunk, hogy hogyan tovább. Frissdiplomás elektrotechnikus mérnökként nem feltétlenül egy mágneses játékgyártó cég üzemeltetése volt számunkra a kilátás, a Műegyetemről elég sokfelé vezethet az út, szakmai szempontból sokkal érdekesebb problémák felé is. Nem volt nekünk pontosan meg a gondolat, az elképzelés, hogy mi akkor most vállalkozást építünk és évről-évre növekszünk majd. Megvolt a kampányunk, sikeres volt, és láttuk, hogy igazából irgalmatlanul sok meló van az egésszel. Már magával a corwdfundinggal is borzasztó sok munka volt, de a gyártás menedzselése, a szervezés, a számolások is sok időt emésztenek fel, és rengeteg a kézimunka a termékek összeállításakor.  

A kampány után felállítottuk a rendszert. Mindent kidolgoztunk, ráment teljesen a nyár, aztán az ősz is. Karácsonyra tartottunk ott, hogy az alapító támogatók közül már majdnem mindenki megkapta a terméket, amit rendelt. Azt számolgattuk, hogy ha az utolsó IndieGogón megrendelt termék legyártása után ott akarnánk hagyni az egészet, bezárni a céget, akkor nagyon szánalmas óradíjra jöttünk volna ki. Ha már ezt mind megcsináltuk, akkor jobb ötletnek tűnt visszaforgatni az addig keletkezett profitot.

Most egy nagy megrendelés mondjuk 100 darabnak számít, összesen mintegy 4000 terméket adtunk el. Kézzel készülnek, mert a bőrbevonatot így kell ráhelyezni. Az egész termék minőségérzetét nagyban befolyásolja, hogy ez, a bőrbevonat mennyire sikerül szépen. A maximális precizitás fenntartása napi akár százas darabszám mellett már elég nehéz.

Tamás:

Ez prémiumkategóriás termék, és ezt kell alátámasztanunk.

Ádám:

Nem bonyolult játék, nincs sok eleme, de napi nyűgöt jelent a tökéletes minőség fenntartása. Ez hazai szemmel egy drága termék, ami két dolgot tud: azt, hogy lassan esik át a golyó a csövön, ha beledobod, és hogy szép. Ha egy kis karc kerül a csőre, bármilyen külsérelmi nyom keletkezik rajta, az azonnal selejt. Ami azért is kínos, mert ez a speciális alumíniumötvözet, amelyet azért választottunk ki, mert nagyon jó vezető, tehát a lehető leglassabban esik benne a mágnesgolyó, egyben nagyon puha és sérülékeny fém is. Ezért rendkívül körültekintőnek kell lennünk az összeállítás során. A késztermék egy leejtés vagy erősebb összekoccanás hatására olyan állapotba kerülhet, amilyenben már nem postázzuk ki.

Mi volt a következő lépés, amikor eldöntöttétek, hogy folytatni akarjátok és megnézni, mit lehet kihozni a cégből?

Ádám:

Tavaly augusztusban indítottuk el a holnapot és a webshopot, ekkor kezdtünk viszonteladókat, disztribútorokat, múzeum shopokat keresni, olyan helyeket, ahol ez az elég különleges és kicsit megfoghatatlan termék befér. Folytattuk a gyártást, elkezdtünk növekedni. A termékünk nem tud olyan virálisan terjedni, mint egy app, amit ha valaki letölt, lehet, hogy másnap a szomszédja is letölti. Ez mindig egy viszonylag drágább és niche termék lesz. Inkább ezzel a bootstrapping módszerrel növekedhetünk, amit éppen most csinálunk: a viszonteladói csatornáinkat fenntartani és bővíteni. Ezek a csatornák maguktól működnek, tehát nekünk nem kell például reklámozni azt a konkrét vásárlási lehetőséget, ezt maguk a viszonteladók végzik. Azóta tehát az újabb kereskedelmi partnerek keresése a fő tevékenységünk, illetve igyekszünk időnként újabb online megjelenéseket, kritikákat, teszteket generálni, hogy forgalmat tereljünk a webshopra. Idén május óta tartunk ott, hogy már nem a túlélésért küzdünk, most már látszik az, hogy ez egy profitábilis cég lehet hosszú távon.

Tamás:

Már az, egyébként, de most ott tartunk, hogy a modellünk hosszú távon fenntarthatónak és jövedelmezőnek mondható.

Akkor az kijelenthető, hogy a Feelflux egy sikertörténet?

Ádám:

Ha most rögtön felszámolnánk az egészet, és pénzzé tennénk a nyersanyagot és persze a legyártott készletet, akkor összességében még rosszabbul állnék, mintha a mechatronika MsC diplomám kézhezvételének másnapján munkába álltam volna alkalmazottként. De ha magát a céget adnánk el, az más helyzetet eredményezne. Kaptunk már ilyen jellegű megkeresést is, az ilyen akvizíciók általában kétéves árbevételért történnek. Ezzel, vagyis a cégünk kivásárlásával már jócskán jobban járnánk, mintha mást csináltunk volna az elmúlt három évben. Persze, a külföldi állásokban kereshető pénzt most nem számolom ide, azokkal a bérekkel amúgy sem nagyon lehet versenyezni magyar viszonylatban.

Tamás:

Ugyanakkor ez csak a pusztán fiskális nézőpontra lecsupaszított válasz. Szerintem a miénk mindenképpen egy sikertörténet. A mi időnkben még mi voltunk az első teljesen magyar csapat, akik ennyi pénzt összeszedtek közösségi finanszírozással. Azóta sokan kérnek tőlünk tanácsot, segítséget, előadásokat tartunk. Jó érzés, hogy tudunk valamit másoknak tanítani. A projekt miatt utaztunk is, voltunk Las Vegasban a SkillConon, egy hobbizsonglőröknek szóló szakkiállításon, mivel a termékünknek ilyen kézügyességi aspektusa is van. Sok élmény erősít meg minket abban, hogy amit csinálunk az valószínűleg eggyel jobb, mintha egy átlagos munkahelyen dolgoznánk. Viszonylag fiatalon érnek olyan sikerek, amelyeket megbecsülök. A kortársaink kevésbé obskúrus cégeivel, projektjeivel összehasonlítva mindenképpen érdekesnek gondoljuk ezt, amivel foglalkozunk. Néha furcsa is amúgy, rácsodálkozni, hogy tényleg ebből élünk? Egy jópofa kis ötletből, ami anno eszünkbe jutott, és most ezeket a csöveket gyártjuk és a mágneseket rakjuk bele a dobozokba?

Facebookon kérdeztétek a rajongóitoktól, hogy vajon mire lehet jó az a kartondarab, ami a csomagoláshoz jár. Megtudhatjuk a választ itt a vállalkozói blogunkon a rejtélyre?

A lyukacsos részbe bele lehet göngyölni a mágnesgolyót. A kartonelem pont úgy van méretezve, hogy ha belecsomagolod a golyót, és beteszed a csőbe, akkor az ott masszívan megáll. Így bedobhatod az egészet a táskádba, és ez a nagyon erős mágnes nem fog odavándorolni és hozzátapadni a telefonodhoz, a laptopodhoz, a lakáskulcsodhoz, és így nem is mozog a golyó a csőben. A praktikus szállítást segíti, röviden.

Zárjunk egy jótanáccsal. Mi az, amit javasoltok azoknak, akiknek már van egy jó ötlete, és azt tervezgetik, hogy közösségi finanszírozási kampányba fogjanak?

Ádám:

Készüljön fel arra, hogy amikor átgondolja, hogy mennyi munkát igényel a projektnek az összerakása, azt szorozza meg tízzel. Legalább. És ha még így is jó ötletnek tűnik, akkor viszont kezdje el, haladéktalanul.

A sorozatunk következő részében a Mentes.co történetét mutatjuk be.