Így szerezz pénzt a vállalkozásodhoz!

Ma, a startup korszakban akár termék nélkül, egy jó ötlettel is el tudni indulni egy cég. Gyakran ez első nehézséget akkor éri el a cég, amikor növekedési plafonba ütközik. Balogh Péterrel beszélgettünk, hogy milyen módszerek vannak vállalkozásunk fejlesztésére.

Ki Balogh Péter?

13893002_04f3ad17a6cf959750a21400ada2deec_wm.jpg

Balogh Péter a világ egyik legelterjedtebb navigációs szoftverét kifejlesztő cég, az NNG társalapítója, egykori vezérigazgatója. 18 éves kora óta ír szoftvereket, aki az egyetemet nem fejezte be, mert nem érezte elegendő segítségnek abban, hogy jó programozó legyen. Játékfejlesztő céget alapított, majd a Nokia Wi-Fi szabványán és egyéb mobiltechnológiáin dolgozott Finnországban. Az iGo világsikere óta startupper, angyalbefektető, tanácsadó - jelenleg ideje nagy részét hazai tech cégek útjainak egyengetése tölti ki, a következő magyar világsiker nyomát kutatva.

Hogyan lehet angyalbefektetők figyelmére szert tenni, hol vannak, léteznek -e itthon egyáltalán?

Magyarországon még viszonylag kevés angyalbefektető van. Jó példa lehet a BNL Partners, vagy a Baconsült, tehát mi is foglalkozunk ezzel. Az angyalbefektetés általában nagyon helyhez kötött.

Korai szakaszú befektetés, nagyon kapcsolatintenzív, mert itt nem csak pénzt kap a vállalkozás, hanem szakértelmet, tudást, tapasztalatot is,

így is növelve a befektetés megtérülésének esélyét. Az angyalbefektető jobban hisz a projektben, mint “szabad lenne”, szimpatikus neki a projekt, a csapat. Az elején ugyanis még semmilyen bizonyíték nem lehet a sikerességre, mindig több okot lehet felhozni egy új cég ellen, mint mellette. Emiatt van szükség a fizikai közelségre, klasszikusan maximum egy óra utazás fér bele egy angyal számára.

Kedves vállalkozó, növekedjen velünk!

Szeretné, hogy néhány éve már működő kereskedelmi vállalkozását profi üzleti és pénzügyi tanácsadók támogassák? Van egy jó terméke, aminek felpörgetné az értékesítését, vagy van már egy boltja, de régóta stagnál a forgalom? Webáruházat indítana, de nem tudja, hogyan induljon el, vagy egyszerűen csak fejlődni, bővülni szeretne? Jelentkezzen most új, a kisvállalkozásokat segítő blogunkhoz! A KKV Blog támogatója a CIB Bank. Az ő tanácsadóik és számos szakértő mérik fel a jelentkező cégek helyzetét, segítik tanácsaikkal a növekedésüket. A blogon pedig figyelemmel követjük, hogyan lép a növekedés útjára, és egyben publicitást adunk cégének. Éljen a lehetőséggel, legyen öné a következő nagy sikersztori! Jelentkezzen most a jelentkezes@index.inda.hu emailcímen néhány mondatos összefoglalóval, melyben cége tevékenységét, terveit és céljait osztja meg velünk!

A JELENTKEZÉS LEZÁRULT

Mikor érdemes közösségi finanszírozáson gondolkodni?

A crowdfundinggal kapcsolatos téveszme, hogy nulláról lehet építkezni vele. Nem, csak akkor szabad ilyet elkezdeni, ha a prototípus már megvan a termékből, ha összeállt a csapat. Idáig el kell jutni saját pénzből és pályázati forrásokból. A gyártás beindításához és a termék véglegesítéséhez jöhet jól a közösségi finanszírozás. Magyarországon egyelőre többen vannak azok, akiknek összejött a crowdfunding projektje, mint azok, akik erre sikeres céget is tudtak építeni. Ilyen, a sorozatgyártásig sikeresen eljutó projekt volt például a Brewie otthoni sörfözője, vagy az időt mutató gyűrű, a RingClock.

13893106_fe4f5bee6f9feb861dbe3dd56d09ed8e_wm.jpg

Mikor érdemes bankhoz fordulnunk?

Akkor ha működő vállalatunk számára mondjuk egy rulírozó hitelkeretet veszünk igénybe, biztonsági tartalékot képzünk. Bankhoz akkor mennék, ha van egy aktuális hitelkonstrukció, ami éppen nagyon passzol a tevékenységemhez, vagy támogatott hitelt kínál, amire jogosult vagyok, amilyen például most a GINOP pályázatban is van.

Az interjút teljes egészében az Indexen olvashatja el.

A bejegyzés trackback címe:

https://kkv.blog.hu/api/trackback/id/tr2011838103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása